Izgalmas előadást produkált a társulat Ödön von Horváth művéből
A világirodalom beláthatatlanul gazdag tárházában kitüntetett szerepük van a drámai műveknek, merthogy a szerzők eleve nem csak, és sokszor nem is elsősorban olvasásra szánták írásukat, hanem színpadra, közönség elé.
![]() |
A világirodalom beláthatatlanul gazdag tárházában kitüntetett szerepük van a drámai műveknek, merthogy a szerzők eleve nem csak, és sokszor nem is elsősorban olvasásra szánták írásukat, hanem színpadra, közönség elé. Ezen alkotások – kissé leegyszerűsítve – vagy tragikus, vagy éppen humoros, komikus felhangúak. Példaként említhetők a korai görög drámák, Shakespeare néhány műve, Goethe Faustja, Katona József Bánk bánja, a szintén magyar, sőt, nógrádi Madách Imre Az ember tragédiája című írása, míg ellenkező esetben a Mágnás Miska, a Hyppolit, a lakáj említhető. A műfaji besorolás nem jelent értékrendbeli megkülönböztetést. Annál is kevésbé, mert nem ritkán előfordul, hogy egyazon művön belül is jelen van az írásoknak mindkét típusa, hangulata. E megállapításnak szerepe van a Zenthe Ferenc Színház januári, a Kultúra Napján bemutatott legújabb előadásában, a Máshol van az igazság című helyenként komikus drámában is. A tragikusan rövid élete ellenére is maradandó életművet hátra hagyó Ödön von Horváth osztrák-magyar drámaíró, elbeszélő által jegyzett Máshol van az igazság című, színműként jelzett előadáson a dramaturg Kukk Zsófia 2019 ősze után ezúttal második alkalommal dolgozott együtt a Zenthével. Az alapvetően azonos személetmód mellett azonban néhány lényeges különbség látszott a produkciókon. Mindenek előtt felfedezhető volt néhány olyan szemléletmódbeli, stílusbeli rokonság, amely a dramaturgot a hét évvel ezelőtti, és a mostani darabhoz fűzte, illetve fűzi. Kukk Zsófia akkor is és most is arra törekedett, hogy mind többet sikerüljön elmondani a szereplők jelleméről, a darabbéli vasúti baleset által okozott indulatokról, a szomorú esemény érintettjeiről, személyiségük – némelyikük esetben – katartikus változásairól. Kell-e ennél megindítóbb, hatásosabb történet a napjainkban is köztünk lévő hazugságok, butaságok, az olykor elszabadult indulatok ellenében? Ugyancsak dicséretesnek bizonyult a további színészválasztás, hiszen – a színlaplista sorrendjében – hol drámai, hol épp vígjátékba illő fordulatokkal operált a premierelőadás során Pásztor Máté, Kökényessy Ági, Harmath Imre, Juhász Jázmin, Hajdú-Sobor Csaba, Hege Veronika, Vándor Éva, Erdélyi Gábor, Farkas Zoltán, Albert Pétet és a már említett Sándor Soma is. E dicséretes lista joggal egészül ki Molnár Anna és Király Betti látványtervezők, a helyi Romhányi Levente zenei munkatárs és Törteli Nadin mozgásfelelős munkájával. A sokra érdemes előadás a nagyszínpadi bemutató és bérletes előadások után kiválóan alkalmazkodott a kamaraterem körülményeihez is, így minden lehetőség adott, hogy sok-sok estén gondolkodtassa el a nézőt Ödön von Horváth eredeti kijelentéséről, miszerint bármilyen nézőpontból tekintve … Máshol van az igazság. dr. Csongrády Béla |
