lehetetlen vs. muszĂĄj

SzĂŠkely BarakiĂĄs zsidĂł főpap provokatĂ­v kĂŠrdĂŠseivel azt boncolgatja, vajon meddig terjed egy adott szemĂŠly hatalma. Vajon mit parancsolhat meg nekĂźnk az, akit magunk fĂślĂŠ rendel(t)Ăźnk? A csĂĄszĂĄrra feleskĂźdĂśtt szĂ­riai helytartĂł, Petronius vĂĄlasza: bĂĄrmit. ValĂłszĂ­nĹąleg ugyanezt mondanĂĄ első blattra a gyĂĄri munkĂĄs, a csalĂĄdon belĂźli erőszak ĂĄldozata is. TegyĂźk fel tehĂĄt mĂĄskĂŠnt, gondolatĂŠbresztő mĂłdon a kĂŠrdĂŠst. Mit parancsolhat, hogy meg is tegyĂźk azt? Ha arra utasĂ­tana, ĂśljĂźk meg apĂĄnkat, vĂŠgrehajtanĂĄnk az utasĂ­tĂĄst? Itt mĂĄr elő is kerĂźl a muszĂĄj vs. lehetetlen tĂŠmakĂśre. MegĂślnĂŠnk, hogy vĂŠdjĂźk a bőrĂźnket, esetleg elkerĂźljĂźnk valamit, amit mĂŠg nagyobb problĂŠmĂĄnak tartunk ismereteink birtokĂĄban, vagy – ĂĄthĂĄrĂ­tva a felelőssĂŠg terhĂŠt a sorban utĂĄnunk kĂśvetkezőre – nem tennĂŠnk, vĂŠget vetnĂŠnk inkĂĄbb a sajĂĄt ĂŠletĂźnknek, hogy elkerĂźljĂźk a gyalĂĄzatot ĂŠs az imperĂĄtor bosszĂşjĂĄt? JĂłllehet, nemcsak ez utĂłbbit tekinthetjĂźk ĂśngyilkossĂĄgnak, ĂĄtvitt ĂŠrtelemben ugyanĂşgy elveszĂ­tjĂźk Ăśnmagunkat, ha erkĂślcsi aggĂĄlyainkat fĂŠlretĂŠve engedĂźnk egy magĂĄnak teljhatalmat tulajdonĂ­tĂł szemĂŠly parancsĂĄnak, hiszen egzisztenciĂĄlis ĂśnmegsemmisĂ­tĂŠst kĂśvetĂźnk el olyankor.
FelĂĄldoznĂĄnk ĂĄrtatlanokat, illetve sajĂĄt ĂĄrtatlansĂĄgunkat azĂŠrt, hogy valaki ĂŠlvezze, bĂĄrmit megtehet, hogy Ăśnző ĂŠrdekeinek megfelelően manipulĂĄljon bennĂźnket? Vagy tehetnĂŠnk mĂĄst? MegtagadhatnĂĄnk a parancsot? Petronius előszĂśr Ăşgy vĂŠli, nem tehetĂźnk semmit a zsarnok ellen. „MuszĂĄj szĂłt fogadni, hiszen sakkban tart. Ilyen a hatalom.” „Tigrist neveltek magatok fĂślĂŠ?” – provokĂĄlja BarakiĂĄs. „Nevel a bĂĄnat: megterem magĂĄtĂłl.” A főpap, teljes joggal, megrĂśkĂśnyĂśdik ezen: „Hogyhogy magĂĄtĂłl? Tőletek, uram! A hatalom termĂŠszetes vĂŠgső hatĂĄra az a pont, ameddig az alattvalĂłk hĹąsĂŠge kitart. Ha nincs ilyen pont, mĂŠltĂłsĂĄgĂĄt veszti az emberĂŠlet. SzĂŠgyen lesz leĂŠlni. (…) És a mentsĂŠg, hogy parancsĂĄtĂłl fĂźggĂźnk, ĂśncsalĂĄs, mert ahogy ti a parancsĂĄtĂłl fĂźggtĂśk, Ăşgy fĂźgg parancsa tőletek. Ne hajtanĂĄtok vĂŠgre bĂĄrmit, nem parancsolhatna akĂĄrmit. (…) VĂŠgbevinni a lehetetlent, ez ĂŠpp a hatalom becsvĂĄgya – Ă­gy győződhetik meg ĂśnmagĂĄrĂłl.”

VĂŠgső soron ĂŠrthető, miĂŠrt tart muszĂĄjnak bizonyos dolgokat az alĂĄrendelt, miĂŠrt enged a zsarolĂĄsnak, „de hogy legbelĂźl, lĂŠnyege szerint mĂŠrt volna muszĂĄj, nem tudom belĂĄtni. A lehetetlen tĂśbb, mint a muszĂĄj.” LegalĂĄbbis annak lehetetlensĂŠge, hogy hitĂźnket megtagadva, ĂŠrzĂŠseinket, erkĂślcsi aggĂĄlyainkat fĂŠlretĂŠve cselekedjĂźnk. Egy „diktĂĄtornak” valĂłjĂĄban nincs tĂŠnyleges hatalma (teljhatalma plĂĄne), mindĂśssze annyi, amennyit a kezĂŠbe adnak azok, akik ingovĂĄnyos talajra tĂŠvedve beleragadnak a muszĂĄj-mocsĂĄrba. Minden tartomĂĄnyunk felett sajĂĄt hatalommal rendelkezĂźnk, az elnyomĂłnak kizĂĄrĂłlag afĂślĂśtt van fennhatĂłsĂĄga, aki engedi, alattvalĂłi hĹąsĂŠge adja ĂśnkĂŠnyĂŠnek sĂşlyĂĄt, ĂśnkĂŠnyessĂŠge fokĂĄt. „Ha egy bolond bolondokat parancsol, az rendben van. De aki vĂŠgrehajtja, a konzultĂłl az utolsĂł bakĂĄig, sĂśtĂŠt gazember.” Ameddig vakon teljesĂ­tjĂźk elnyomĂłnk parancsait, amĂ­g kiszolgĂĄljuk szeszĂŠlyeit, az ĂŠletĂźnk, legyĂźnk bĂĄrmilyen pozĂ­ciĂłban, nem mĂĄs, mint szolgasĂĄg; kardok leszĂźnk vagy kutyĂĄk.

Ez a szĂ­ndarab nem nem CaligulĂĄrĂłl, az őrĂźlt csĂĄszĂĄrrĂłl szĂłl, hanem az ĂśnmagĂĄval, ĂśnmagĂĄban viaskodĂł PetroniusrĂłl, a korlĂĄtokrĂłl, a hatĂĄrokrĂłl, a lelkiismeretről, a parancs teljesĂ­tĂŠsĂŠnek, avagy megtagadĂĄsĂĄnak lehetősĂŠgĂŠről, dĂśntĂŠseink kĂśvetkezmĂŠnyeiről. Petronius keresi a helyes utat. NekĂźnk is ezt kell tennĂźnk. Mert kĂŠptelensĂŠg folyamatosan feladni ĂŠs felmenteni Ăśnmagunkat. Mert lehetetlen eltiporni ĂĄrtatlan tĂĄrsainkat, ha ĂŠrdekĂźnkben ĂĄll, hiĂĄba a „muszĂĄj” paradoxona, hacsak nincs komoly pszichĂŠs betegsĂŠgĂźnk, egy idő utĂĄn nem bĂ­rja a lelkiismeretĂźnk. Mert nem mentsĂŠg a kĂŠnyszer. „Mert voltakĂŠppen csakis ott van szĂźksĂŠg mentsĂŠgre, ahol nincs mentsĂŠg.”

Petronius szerepe igazi nagybetĹąs szerep, lehet a szĂ­nĂŠsz ĂĄlma vagy rĂŠmĂĄlma, mert az, aki megkapja, simĂĄn belebukhat – avagy… felemelkedhet. RendkĂ­vĂźl nehĂŠz megformĂĄlni a szĂ­riai helytartĂł karakterĂŠt, a kemĂŠny lĂŠgiĂłparancsnokot, azt a vĂĄltozĂĄst, amin keresztĂźlmegy abban a mĂĄsfĂŠl ĂŠvben, ami alatt a cselekmĂŠny zajlik, szinte az őrĂźlet hatĂĄrĂĄig sodrĂłdva, prĂłbĂĄra tĂŠve a hatalomhoz valĂł hĹąsĂŠgĂŠt ĂŠs embersĂŠgĂŠt, a hatĂĄrokat feszegetve – sajĂĄt hatĂĄrait is! RĂĄadĂĄsul, mindezt 85 perc alatt megjelenĂ­tve.

Sokszor állunk olyan döntések előtt, amelyek elbizonytalanítanak, vajon helyesen cselekszünk-e. Darabokra hullunk a felelősség terhe alatt, mentegetőzünk, majd újrakonstruáljuk önmagunkat. Valahol a lelkünk mélyén tudjuk azonban, hogy mentségünk öncsalás. Pedig nem népek sorsa, szeretteink élete felett kell döntenünk.

Pásztor Máté megugrotta ezt a feladatot. Színészi teljesítménye alapján megérezzük, hogy mindennek, ami adott pillanatban történik, hatalmas tétje, súlya van. Mindez köszönhető természetesen Albert Péter (Barakiás), Kántor Zoltán (Decius), Hajdú-Sobor Csaba (Lucius), Farkas Zoltán (Probus), Harmath Imre (Júdás), Erdélyi Gábor (I. Agrippa) alakításának, Susán Ferenc rendezőnek, Romhányi Levente zeneszerzőnek, Pallós Nelli látványtervezőnek és a dramaturgi munkának is. Az alkotócsapat összes tagja letette a voksát a történet mellett, könnyedén-ütősen, egyben stílusosan adva meg a hangsúlyokat.